kik vagyunk

A Charlie’s brandépítő ügynökség H. Jancsó Kata és Szabó Ági, azaz két sokat próbált kreatív szakember vezetése alatt jött létre, miután tevékeny éveket töltöttek közösen egy nemzetközi reklámügynökségnél. Több nagysikerű, itthon és nemzetközileg is díjazott kampányt követően 2011-ben üzlettársak lettek egy reklámstúdióban, majd 2013-ban létrehozták a Charlie’s-t: egy brandépítéssel, valamint klasszikus és digitális reklámkampányok tervezésével foglalkozó kreatív irányítóközpontot.

 H. Jancsó Kata
kreatív igazgató / art director

Kifinomult művészi készségei mellett, melyek elismert festővé és díjazott art directorrá tették, erős koncepcionális szemléletet és stratégiai érzéket állít a brandépítés szolgálatába.

kata agi Szabó Ági
stratégiai vezető / koncepció&branding

Hisz a mesék, történetek erejében, amelyek egy brandet megalapozottá és egyedivé tesznek. Arra törekszik, hogy minden, a brandhez kapcsolódó ötlet, hangulat, szó, vizuális elem összehangoltan ugyanazt a márkaüzenetet közvetítse.

awards awards

2014 3. hely a Hipnózis Reklámversenyen,
Esemény Kategória ‘Asus Code Mission Game’

2011 1. díj a Hipnózis Reklámversenyen,
Integrált Kategória ‘Borsodi Zenei Fesztiválok’
2011 1. díj a Hipnózis Reklámversenyen,
Digitális Kampány Kategória ‘www.alljasorvegere.hu’
2010 3. díj a Hipnózis Reklámversenyen
Egyéb Digitális Megoldások Kategória ‘BZF Fesztivál Tréning’
2008 1. díj az Arany LolliPOPon, Rendezvény Kategória ‘Akifujtakinem ügyfélparty’
2006 1. díj az Arany LolliPOPon,
Legjobb Design/Hostess Promóció Kategória ‘Lipton Red Üdítőitalok’’
2006 1. díj az Arany LolliPOPon
Legjobb Innováció/Hostess Promóció Kategória ‘Lipton Red Üdítőitalok’
2004 Shortlist a Golden Drum Fesztiválon,
Plakát Kategória ‘Magyar Táncművészeti Akadémia’

2014 3. hely a Hipnózis Reklámversenyen,
Esemény Kategória ‘Asus Code Mission Game’

2011 1. díj a Hipnózis Reklámversenyen,
Integrált Kategória ‘Borsodi Zenei Fesztiválok’
2010 Bronz Penge az Arany Penge Fesztiválon Hírös Pálinka Fesztiválmegjelenés’
2009 Gyémánt Penge az Arany Penge Fesztiválon with ‘Djuice SMS Bandi’
2008 Arany Effie ‘Djuice SMS Bandi’
2008 New York Festivals Bronzérem ‘Djuice SMS Bandi’
2008 Bronz Cyber Lion, Cannes ‘Djuice SMS Bandi’
2007 Art Directors Club Hungary 0.5kg ‘Djuice Let it go’
2007 Ezüst Penge az Arany Penge Fesztiválon ‘Djuice Fejvadászat’
2007 Ezüst Penge az Arany Penge Fesztiválon ‘Djuice Hörcsög’
2007 Arany Effie ‘Djuice Kerítsd elő’
2007 Arany Penge az Arany Penge Fesztiválon ‘Djuice Marika néni’
2004 Bronz Effie ‘Vodafone Wireless Office’

Charlie’s Misszió

A Charlie’s csapata eltökélten hisz a tudatos brandépítés erejében, ezért tapasztalatunkra és hozzáértésünkre alapozva márkákat alkotunk, építünk újjá és teszünk sikeressé, hogy azok megtalálják útjukat a vásárlók szívéhez.

Akár márkaépítésre, akár kreatív kampány tervezésére kapunk megbízást, a következők az alapelveink:

Szenvedélyesen keressük azokat az átfogó kreatív megoldásokat, amelyek a márkát, illetve a kampányt új szintre emelik.

A tökéletesség igényével tervezünk meg minden kreatív elemet, hogy azok maximálisan illeszkedve egymáshoz ugyanazt az erős üzenetet hordozzák.

Precíz kivitelezést és ütemezést garantálunk az online projektmenedzsment rendszerünk támogatásával.

Charlie’s Kreatív Háló

Kreatív szakemberek csapataként készen állunk bármilyen márkaépítő és reklámkampány megalkotására és levezénylésére – függetlenül a megbízás nagyságától és összetettségétől.

Az integrált, holisztikus kommunikációs stratégiák életre keltéséhez elismert specialistákkal és produkciós cégekkel dolgozunk együtt, legyen szó filmgyártásról, fotózásról, digitális fejlesztésről, rendezvényszervezésről vagy nyomdai kivitelezésről.

A stratégiai és a kreatív alapok megtervezését követően szorosan együttműködve dolgozunk az említett szakemberekkel a kimagasló minőségű végeredmény érdekében, amiért örömmel vállalunk teljes felelősséget.

Célunk, hogy minden alkalommal tökéletes munkát végezzünk precíz időzítés mellett. Mindezt az online projektmenedzsment rendszerünk segítségével biztosítjuk, ami kimagasló idő- és költséghatékonyságot tesz lehetővé ügyfeleink számára.